Néhány napja kaptam egy feng shui könyvet, és kicsit bele is lapoztam. (kinyitottam)

Ha jól tudom, akkor be lehet rendezni az ember környezetét feng shuisan. Aki tud segíteni, szívesen veszem, mert egyedül nem megy: kérlek segíts, hogy minél élhetőbb legyen a környezetem.

A szobám a következőképpen néz ki: tv, komód, szekrény, ágy, egy „kereszt”, három kép (gombák, atkák, tetvek meg a bolhácskáim).

Ja és van egy radiátor, ami a lassan 2 méteres hóban nem elhanyagolható. – kb. 6-7 nm a nagyságú a „lebensraum-om”, - És az ablakot is lefelejtettem: egy ekkora szobában az is berendezési tárgynak számít (nevezzük luxusnak).

Nos szerinted, szerintetek mi a legoptimálisabb a feng shuihoz??? A tévé kifelé vagy befelé nézzen a szobában? A szekrényt ajtajával befelé vagy kifelé fordítsam (ja, és fejjel lefelé)? Az ágyon maradjon a matrac, vagy kidobjam a p.csába? De légy szíves, légy figyelemmel arra, hogy a kukának valami központi helyet találj! (Meg a köpőcsészének is.)

 

 

Előre is köszönöm a válaszokat, és a „rengeteg” reakciót a bloggal kapcsolatban.

 

Ui.: azt találtam ki, hogy aki nem fog legalább egy sorban reagálni a magasröptű megjegyzéseimre, azt kíméletlenül kiírom-kiirtom a „wort-magie” erejével. Rettegjetek, mert kegyetlen leszek. Hogy példát statuáljak, első alkalommal egy igazi patkánnyal kezdem. A neve titok, de remélem ki fog derülni a jelzők alapján.

 

Te paraszt, aki azt hiszi magáról, hogy bárkit megbánthat, és gyalázhat. Mit képzelsz te magadról te (direkte kis betűvel írva) DISZNÓ (ezt meg direkte naggyal). Azért mert Ausztriában vagy, és „te szegény” egész nap egy gleccsert bámulsz. Nagyon rossz lehet neked. Hogy rohadjon a beledbe a kagyló, lazac, báránysült stb… Szinte sajnállak, ahogy a blogban olvasom a sorsodat. SZÉGYELD magad, te kis sutyerák. Hogy temetne el a hó, te kis IZÉ.

 

Baráti üdvözlettel Tyler

 

 

Ui. 2. : a szitkozásból bondlány meg Bulácska kimarad, mert ők már legalább reagáltak.

A következő napokban számíthatnak szitokra, átokra, gorombaságra, dühre, felháborodásra (legalább fél oldalra) a következő „rokonok és barátok és ismerősök”:

 

B. Ágnes

N. Ildikó + Gergely

K. Zita

Sz. Gábor

Dzsopheus + Nóri

Tyler

P. Eszter

J. László

K. Ingrid

M. Herkules Imrosz-Adonisz

Cs. Péter

E. Böbe

P. Balázs- Darázs + Katinka

NYÁRAI „Szépreményű” Márton (Te disznó, Te legalább két oldalt is kapsz, mert még van nálad 18 dvd-m)

R. Miska

 

Ha valakit kihagytam, az örüljön!!! De remélem eszembe jutnak még a nevek, akiket el kell csípni, megalázni és eltiporni.

(Azért még remélem ezek után is megmaradtok nekem, mert kinek tudnék ennyit hisztizni).

Megjött az első visszajelzés, hogy várják a következő beszámolókat. Akkor kezdjük.

Tegnap tönkreb.sztam a másodok porszívót is, de nem értem mi történhetett. A főnökasszony nevetve annyit mondott, hogy akkor a második hónapot is csak „úgy” dolgoztam, reméli tudom. Nem tudtam, de merem remélni, hogy ez félig sem komoly, na 1-én meglátjuk mit kapok: pénzt vagy javítási számlát.

 

Hát mi is történt még? Felmostam a padlót, ahogyan az elmúlt hónapban minden reggel, porszívóztam, ahogyan az elmúlt hónapban minden reggel, felszolgáltam, ahogyan az elmúlt hónapban minden reggel és este, szidtam a lusta picsákat és pöcsöket (akik nem szeretnek melózni), ahogyan az elmúlt hónapban minden reggel délben és este – meg folyton.

 

Kicsit nehéz így, hogy senki sincs, akivel le lehetne ülni beszélgetni, vagy legalább szavak nélkül kávézni, és bámulni a gleccsert meg a havat. De nyugi, no para, kezdek kitalálni néhány karaktert, akikkel majd magamban tudok beszélgetni (kicsit fiktívek, de legalább nem büdösek, nem böfögnek, vagy pukiznak az orrom alá, és nem is fárasztanak, csak ha éppen rájuk van szükségem). Remélem nem lesz olyan káros a magamba merülés, mint S. Zweig Sakknovellájában a figura.

Ja, úgy döntöttem, nem járok le a sörözőbe, a kocsmába, mert hosszú távon káros lesz: az ottani-itteni pincérlány éppen arról tartott beszámolót, hogy itt azért alkesz mindenki, mer nem lehet semmit sem csinálni. Hát, igaza volt. - Találtam a szállodában egy játszótermet (kölyköknek). Szerintem a délutáni pihenőkön néha be fogok ugrani, mert van csúszda, kifestő, meg ugrálószőnyeg. Teljesen alá-főlé vagyok aljzódva.

 

Amúgy az e heti banda nagyon paraszt. Valami gáz és vízszerelő galeri. – Én butus, és tisztességes barom (átkozom magam): találtam az asztaluk alatt mikor már elmentek egy 50 – est. És, mit tettem velem. NEM, nem raktam, el, hanem megkerestem a gazdit, és odaadtam nekilye. Hát tényleg nagy barom vagyok… - az az igazság, hogy az egyik itteni spanom adta ezt az utasítást Tyler-nek hívják, és szappankereskedő. Néha eljárok bunyózni is vele, de nem olyan sűrűn, mint ahogy azt ő szeretné. Hamarosan bérelni fogunk egy házat is, és csapunk egy-két iszonyat partit, de előtte be kell lépnetek a Fight Club-ba.

Ja és esik ez a baszott hó… Mostmár végképp megbizonyosodtam róla, de Tyler is mondta, hogy csak időpazarlás, inkább csináljunk helyette egy-két mókát. Uh nem fogok síelni megtanulni. Amúgy tele van buzival is a hotel, és iszonyat kész arcok vannak közöttük: a konszolidáltabbtól, a bőrmellényes bőrtangás pasasig, szinte mindenki képviselteti magát.

 

Eltelt az első hónap, mint pincér. De erről csak ennyi tudok írni. Mostmár olyan egyforma minden vendég: nő, férfi vagy buzi. Ennyi, több lehetőség nincs (de, fiatal vagy öreg).

Svájc (munka) úgy néz ki, nem jön össze, de Bécs még mindig a tarsolyban van. Szerintem nyárra elmegyek oda is felszolgálósodni, és bejárom a várost. Utána meg Tylerrel megyek, mert van néhány ötlete a jövőmmel kapcsolatban.

Kaotikus voltam? Persze, mert Tylerrel nem tudtuk eldönteni, melyik gondolatot írjam(juk) le előbb. Egyszer ő győzött, másszor én.

Na ma elégé berosszulós volt a napom. Kezdek megkattanni itt a baszott, ótvaros, rühes, tetves, mocskos és végezetül puttó hóban. Már feltettem magamnak a kérdést, hogy mi a f.szt keresek itt. Na igen a pénz, meg a hóimádatom is közrejátszott.

De nem csak ez a baj (most kicsit rosszabb hangulatú leszek, bár ki tudja. Kedves Németh Ildikótól megkaptam az egyik emailem válaszául, hogy azért nem kellene ennyire rinyálni. Ahogy mondják az irodalmárok, mindennek több olvasata van: én amikor azt írtam, majd meghaltam a röhögéstől, mert előttem volt néhány berosszított arc). Tehát, most ha éreztek némi fanyarságot, világmegvetést vagy öngyilkosság körüli hangulatot, akkor ne ijedjetek meg, az öngyilkossághoz nem vagyok elég bátor (a világot meg mindig is megvetettem). – Ne rettegjetek, mert itt nem fogok, ahol a legmagasabb az öngyik száma. (Most jut eszembe, Th. Berhard – nevezzem csak Mesternek - sokszor emlegetett valami hidat Salzburgban, ahová meghalni járnak az emberek, itt van úgyis közel…)

No para, csak ma egy kicsit rosszabb napom volt… sajnos az olvasáshoz nincs erőm, pedig megtalálta Camus Pestis c. könyvét, és rettentően boldog voltam. De egyelőre csak szorongatom, és rágondolok. Kinyitni még nem volt kedvem.

Jaj, az egyik pincérfiú, aki a fullos buzik közé sorolandó, bár az ő „kedvesét is Maikenek hívják” (erősen kétlem, hogy élő személy lenne. Inkább csak valami képzeletbeli lyány, mert még küzd magával legbelül mélyen, hogy én csak nem vagyok olyan izés. – gondolja ezt affektálva magában). Teljesen be van rosszulva: attól van elájulva, hogy Mr. Lars (a köcsög) milyen sokféle, és típusú szalvétát tud hajtogatni „amennyit ember el sem tud képzelni” – Hát nem hiányzik a szegedi kocsmák filozofikus okoskodása, de inkább az, mit a szalvétaművészethajtogatásmegzavarodása.

A primitívek ezen a környéken olyan számban vannak jelen, hogy az elképesztő. Nem akartam hinni soha a Mesternek, Herr Bernhardnak, de igaza volt: ennyi gnóm ember még nem láttam. A falu még jó is, mert nem annyira beltenyészet, de a környéken a debilek és a normálisak száma 1/1. Egy ilyen, egy olyan…  

Na a progmatos arcoktól megkaptam: „novellákat írok”. Na igen, nekik csak a kódsorokon fut a szemük, de a „művészet, az alkotás” az már SOK.

Félre a tréfát, hát lassan kezdek megőrülni, mert a faluban annyira nem tud az ember magával mit kezdeni, hogy az hihetetlen. – Ezt a helyiek is bevallották, hogy ezért iszik mindenki. Lassan én is rendszeresen megjelenek a hotel kocsmájában. Bár sajnos, de ezt is rettentően unom. Szerintem felfüggesztem ezeket a kiruccanásokat, mert (habár kapunk engedményt) hosszú távon kicsit drága a sör. A mostani árfolyamon 900-1000 ft. Pedig én még kapok engedményt is. Azt találtam ki, hogy egy lapra nagy betűkkel felírom azt, hogy BICIKLI!, és kitűzöm a falamra. Mindezt abból a célból, mert egyre gyakrabban gondolok arra, hogy veszek egy újat. Egy kérdés maradat, és ez ránt vissza a bűnbe és döntök a sör mellett, ami esténként egy-kettő. (Még nem bűnös és megvetendő mennyiség, de már rendszeres.) – vajon L. v. Trier is erre gondolt, amikor a Bűn lélektanát forgatta? Nem hiszem, az ő „dolgai” nem ilyen sekélyesek, mint pl. sör meg bicikli…

Ja, lehet nyáron Svájcba megyek melózni. Nem tudom, hogy mi legyen, mert fogalmam sincs arról, hogy mit kezdjek magammal. Talán, vagy biztos?? Nem tudom, de lenne kedvem, vagy nem?? Mindegy, csak ne faluban kelljen élni.

Nos, mi is történt az elmúlt napokban? Mivel írtam, hogy K.leiten a világ egyik legelcseszettebb és unalmasabb helye ,ezért lassan kifogyok a témából. – Elsősorban azokból, hogy hogy néz ki itt a környék meg a kollégák. Most kellene annak a résznek következni, hogy miről is beszélgetnek velem és egymás között??? És abból írni novellákat??????? ”/(=()=(!%’+%/()=)’”+!”’!+//=/!%.

Hát ezt a témát tényleg nem tudom, hol és hogyan kezdjem el?? Több oka is van: az egyik, hogy még mindig alig értem, mit is beszélnek (A süddeutsche Sp, meg a különböző területekről érkezők nyelvkavalkádja Bábellé válik reggel 7-től este 11-ig. Ez nagyjából a teljes munkaidőm). – Természetesen ez is csak egy önironikus megjegyzés, de valóban nem értem sokszor, miről is beszélnek… (a hochdeutsch-al nincs para). A kollégák párbeszédei meg inkább vihogás (nyerítéses viháncolás), mint bármilyen értelmes kommunikáció. - A két magyar lányról meg csak annyit, hogyha valamit meg akarnak érteni MAGYARUL, kinyitják a szájukat, és úgy bambulnak (éljen a mindenkinek diplomát nemzedéke). De amúgy is mindig nyitva van. JAJ, az egyik meg kaja közbe úgy csámcsog: meg tudnám ölni. Úgy kiverném a fogait…

 

Emlékszem, amikor egy ismerősöm (Noémi) hazajött NewYorkból, mennyire le volt nyűgözve attól, hogy „milyen szép is Budapest.” (Ha jól tudom, korábban nem volt oda érte.) Én is alig várom, hogy ismét kerülgethessem a k.tyaszart, szagolhassam a csöviket a villamoson. – Itt még az sincs (itt a k.tyaszarra gondolok, de csövi sincs), mert az a k.rva hó mindent eltemet. Vagy kézzel összeszedik a gazdik finnyáskodás nélkül: „some people” (de nem a kutyát, miért gondoltad azt, hogy azokat a rühes dögöket szedik össze??? NEM ÉRTELEK. Hányszor mondjam még, hogy a nem lehet látni seholsem a szart).

– Ha keresek hasonló munkát, egy kikötésem lesz: minimum 1000 embert lehessen látni napontaJ

Befejezem a hisztit, mert az nekem és nekem sem jó (meg nektek sem, de mivel egoista vagyok, az már nem az én bajom és nem is érdekel)… - Meg még mindig nincs okom panaszra, de a rövidke szabadidőmet azért szeretném kicsit tartalmasabban eltölteni – nem csak egy utcát kerülgetni mindig. – A főnökök megszerettek, mert mindig elvégzem rendesen a munkámat, és általában korábban el is engednek. DE kaptam egy ótvaros mellény, olyat amilyet a cigusok hordanak. Telesen rá vagyok parázva.

 

 

Hát még mindig sörtől bűzlik a szobám. Pedig már próbáltam a szagtalanítót is bevetni, ami igen hatékony a WC szagok eltüntetésében. DE A SÖRSZAGOT MÉR NEM LEHET????

Az idő itt telik rendesen, és ki is találtam egy technikát, hogy hogy tudom felgyorsítani az időkerekét. (Nem panaszkodom: még mindig nagyon kafa minden, csakhát elszívja az energiát, és sokszor megerőltető.) Nos, két módszerem van:

-          a fogkrém tubusát figyelem, milyen gyorsan fogy ki belőle a töltet.

-          A másik, hogy amikor elindulok a melóba, soha sem szabad arra gondolni, hogy mikor fogok végezni, meg mi minden van még előttem. – várok egy kicsit, utána jönnek tápolni, és máris rendrakás, reggelire való terítés.

Remélem, hamarosan fizető pincér leszek, mert így, hogy mindenkit kisegítek: hát lehet többet kell mozogni mint bárkinek is. És a legrosszabb, hogy ua. dolgozok a vendégekért, mint akiknek saját asztalaik vannak, és ők bizony szép jattokat kapnak. – Nekem meg marad az, hogy már megint mennyit kaptak, meg remélik, hogy ezek meg azok x összeget adnak… Sajnos be kell vallani, a szaros vendégeikért én többet teszek gyakran. – Na jó, már én is kaptam, de azok csak olyan ritka alkalmak.

A munkatársakra visszatérve: aki a túrhát kaja közben szívja fel (24 éves…), úgy néz ki, mint Mr. Simpson (a rajzfigura). Csak neki kicsit még sebhelyes is az arca.

És a kutyát lehányós pasi??? Na ő meg mint egy skin-head, de sztem nem az, mert barátságos (pedig elég sok jel utal rá, hogy mégis olyan izés ferdés). Az hányta le a kutyáját, tudjátok. DE, nyugi, ez válasz volt valamire, bár arról is kopasz tehet. Ugyanis annyira részeg volt, hogy az ölebét elfelejtette kivinni a kocsmából pipilni. Igen, igen: baleset történt, a gazdinak meg a spanjának (és az üllőgarnitúrára is) a pulcsijára vizelt a kutyus… Remek volt látni, ahogy márcsak legyintettek, és a kutyus édesdeden szitkozta. Magyarán: a kutya lehugyozta a társaságot, a banda meg leokádta a kedvencet. Summa…

 

Máról ennyi

 

 

Úgy gondolom, hogy a korrektség miatt azért a valódi érzéseimet is le kell írni, mert a bohóckodás mellett ez is fontos!!! Sőt… Azért, mert úgy tüntetek fel dolgokat, mintha ez lenne számomra a lehető legborzalmasabb hely, pedig…!!!

Egy kicsit most komolyabb leszek: azt hiszem, a lehető legjobb helyre kerültem. – ha valaki nem tudná, úgy kerültem ide Auszt. –ba, hogy majd 500 email-címre elküldtem az önéletrajzom, hátha valahová kell egy „fiúka”. Két napon belül felhívott a jelenlegi szálloda, és azonnal (látatlanba rábólintottam). Azóta is úgy gondolom, és érzem is, hogy a lehető legjobban döntöttem!!! A kollégákkal egyre jobb a kapcsolat (már van becenevem is!!: Helmuth, mert a holland ifjak beb.szva nem tudták hogy szólítsanak, és tele torokból lehelmutoztak.).

 Itt minden oké, amiket tegnap írtam, valóban vannak gondjaim, de azok egy irodában is lennek, és!! Nem hiszem, hogy azt meg el is tudnám viselni. – Már azon a krízisen is túl vagyok, hogy két diplomával ezt csinálom. Najólacika, de hát egynégycsillagosszállodábanvagy!!! Ha nem is fogok soha vendéglátással foglalkozni, akkor is megtanulok mindent: a snobságtól a legaljáig.

Nos, nagyon jól érzem itt magam, habár sok a meló. A főnökeim is normálisak. SUMMA, minden okés. És kafás és frankós. Csak ez a szanaszétb.szott hó, már megint esett 40 cm, és nekünk kell eldúrni. El tudjátok képzelni, csak a tápoló rész 400 nm, akkor a szálloda holdudvar???? Hát, g.cinagy.

Na persze, ha nem indultam volna el aznap, amikor elindultam „világotlátni”, akkor egy bizonyos lánykával sem találkoztam volna a vonaton. – elég vicces lány, vidám és nagyon helyes. Inkább szép:)))) SŐT, nagyon szép. - De hát mi lenne más, mint egy orvostanhallgató. Mikor ezt megemlítette, azonnal összekulcsoltam kezem-lábam, és bevágtam a duzzogást, hogy már megint egy orvos… De ő a vonaton menet közben olyan jól elszórakoztatta magát, hogy átvettem a hangulatot. És néha megengedtem magamnak egy-egy mosolyt. DE természetesen az összekulcsolástól tettetően elgémberedtem. – Uh azóta is tart a spanolás… megizéosztkész.

Ja kollégák ostromlása folyt köv. Van egy bulafelszolgálo, akinek néha látszik, amikor röhög, hogy vas van a szájában. Fur helyen. Tudjátok, ott a metszőfogainknál (inkább felette), ott felül van az az úszóhártya. Na neki oda van beépítve divatból az a „vas”. Iszonyat helyes, amikor a vendégekre rávigyorog…

 

Tegnap én voltam a platzon a Herr Ober, legalább is egyesek az hitték… Mert a leghátsó asztaloknál ültek, ahonnan nem lehet látni semmit :)))))) de be is jött a névválasztásuk, mert amit külön kértek – és úgy számoltak hogy KB 5 perc lesz még, már a következő szempihentető pislogásra ott is termettem a táppal. UH, respekt magamnak.

Ja nem kaptam visszajelzéseket a blogra, uh magamnak fogok írogatni, válaszolni – nekem ez is elég, mert nekem tetszem: fenomenális vagyok. –attól tartok, ezeket az elismeréseket is rólam csupán magamnak írom.

Akkor kezdődik a fikázás. Elsőre a táp!!! 4 csillagos hotel, stb… a tápnak is annak kellene lenni (az ízzel semmi baj): DE!! Néhány napja bevittem egy tányért amin teljesen egészséges volt még a sali. A szakács visszaküldte a saliscsajszinak, hogy hozz mán kicsit rendbe, mert kellene a következő vendégnek… - Látjátok a mekiben ilyen nem történik meg, mert ott az étkészlet máris a kukában… Na végül is nem lett semmi a saliból, benn maradt.

Viszont van egy kis változás az életemben, mostantól mindig sörszagú lesz a szobám, mert beleborítottam egy egész dobozzal az ágyamba. Perfekt. – Ahogy Marci mondaná: „hogy nézel ki, még a zoknid is csupa húgy”. ÁTÍRAT: a zoknid is csupa sör. (legalább a kedvencem volt). – Még egy közbevetés, esik a baszott hó már napok óta nem voltam sehol, és elhatároztam, hogy majd ma. Na persze, pillanatok alatt esett vagy 20-30 cm.

 

Szóval egy olyan szállodában vagyok „gyakornok”, ahol

- a nő pincérek a feneküket a tálaló asztalról nem szívesen emelik fel. „há mer az kényelmes.”

- A nyakkendőm gyakran az ételben lóg… (olyan kellene, mint ami Rókának van az Üvegtigris 2-ben).

- az egyik magyar lány, aki összeseggezi a tálalót folyamatosan ásít, és amikor nem, nyitva van a szája – evés közben is: csámcsog. Személyes sértésnek veszi, ha a vendég megkérdezik hogy csak nem álmosak vagyunk. Elég egyszerű diplomás lélek, a visszakérdetés abból áll nála hogy MIT. Uh erre már nem is válaszolok, leszivesebben ütnék.

- az egyik fiú meg inkább a női frizurát hord, mint egy kakadu.

- a másik meg a vendéglő bejáratát hány össze, mert három napig ivott, és a 17 éves szervezete nem bírta. – közvetlen vacsi előtt történt az affér. – Mostmár értem miért kell, hogy egy hétig tartson a gólyatábor…

- van egy szakács, és kaja közben szívja fel a túrhát: amikor mindenki eszik.... ja a kajába való belenyalás nem hétköznapi,  hanem percenbeli.

- jaj!!!! A legrosszabb a másik magyar pincérlány!!! Neki is nyitva a szája állandóan, de ő még modortalan is, kicsit leledzik benne a bunkóság is (a kicsit felesd el inkább). Na ő aztán tényleg nem szeret dolgozni. Őt lehet nyugodtan bambának is nevezni.

 

Ui. mivel nem szeretem a havat - ide meg síelni járnak az emberek – kicsit rosszindulatú leszek… Boldog vagyok ,amikor jönnek tápolni a vendégek egy nap után mankóval… hahaha

 

 

Hogy ne maradjon kis a sorból senki, magammal szemben is szükségeltetik néhány ironikus megjegyzés. –amennyire csak lehetséges, kíméletes leszek – de mint tudjuk az igazág a legfájóbb, úgyhogy szembeköpöm magam is néha.

A rend vált a legnagyobb ellenségemmé. Reggel örülök, hogy időben elkészülök, és legközelebb csak délután jövök vissza, amikor meg csak szimplán lerogyok pihenni – természetesen vágok egy csapást a földön heverő ingek nacik zoknik stb. között, hogy legalább az ágyig eljussak. – azt hiszem, itt is be lehetne vetni az avartakarítót, csak nem fűtőszállal, mert akkor egy idő múlva én lennék a „híres” nudista pincér. És hát Fr. XY ezt lehet nem tudná tolerálni.

Este pedig már örülök, hogy nem kell semmivel sem foglalkozni, így kimért csendességgel belopakodok az odúba, és akkor már cipővel gázolok keresztül a dolgaimon (mert hát úgyis kimossák egyszer őket, akkor meg mit számít az a finomkodás, hát de mér nem? Már úgyis büdös, meg fagyis, meg leveses stb. ). Aztán ennyi a nap a szobámban (na jó, délután 3 néha 4 óra pihi, este meg ált 11-től). DE az igazi élet (ami 400 nm-re le van korlátozva) a vendéglőben honol.

Reggeliztetés: kávé tej asztalhoz vitel, és figyelni, hogy nem-e fogyott el valami a tápból, ami a büféasztalon van elterítve. Majd rendrakás, és készülés az ebédre: a síoktatók jönnek gyerkőcökkel enni, meg néhány menüs. A teraszon van egy kis élet, ahol kaja, pia és napfürdő... (Egyelőre ne vagyok kíméletlen magammal szemben, de hamarosan olyan gyalázkodásba kezdek).

A nap valami egészen elképesztő, szinte mindig üt – azaz süt (ha nem esik az a szar. Elég ironikus nem, eljöttem a hóba, amiről egyáltalán nem lehet elmondani, hogy szeretem). Jah igen: egy gleccsert bámulok egész nap. Nem rossz, csak nagyon havas. – Sajnos ez ront az összképen.

LÁSZLÓ, TÉRJ VISSZA   A MUKABESZÁMOLÓRA!!!!! Nos délben már készülünk a vacsira: elég komplikált, de egy idő után már annyira automatikussá válik, mit a „rendrakás a szobámban” (ez minden nap bekövetkezik, csak egy percen belül elmegy a kedvem tőle, és inkább malackodok tovább). – Jah, közben a kajcsik italok felszolgálása, és az asztalok rendrakása. Délután pihi, amikor ahogyan már említettem, rendet rakok a barlangomban.

Este vacsi, ami ismételten említésremélt: kagyló, lazac, bárány stb. a java (sokan panaszkodnak, de basszák meg: mikor vennének ilyen ételeket. Jó, sokszor az előző napi vagyis maradék, de akkor is a LEGJAVA. És azt hiszem ezt a többiek elfelejtik. Ebből is arra tudtok következtetni, mennyire degenerált a kollegitas group). – egyébként ennyi degenerált egy helyen: nagyon egyszerűen látják a dolgokat (de hát lehet az is ciki, hogy két diplomával én meg itt baszakodok – hangsúlyozom: az ő szemükben. Az egyik magyar srác pl. azt hiszi, hogy ugyanazon a szinten vagyok mint ő, és ezért mindent háromszor mond el. Ja, dadog, de nem azért, mert afáziás, hanem mert elég lassan mozognak nála a neuroncsatlakozások. A legviccesebb – oké, még elég béna vagyok, de… - szembefordul velem, úgy mondja dadogva és „tagoltan”: látszik, hogy azt szeretné, hogy megértsem, de ennek az afféle „nyelvi rendezettségnek” van ár!!!! A jelentés felszívódik valahol az első szavaknál, és csak komoly arccal merengek, mennyire igaza van (lehet, mert nem tudom miről beszél az anyanyelvemen). Szeretem, ha azt hiszik az emberek, hogy igazat adok nekik. És ez a srác értékeli is a vele szembeni elismerésemet).

- Megint elkeveredtem, olyan lettem mit Bernáth bácsi: nem szeretek mindent azonnal elmesélni, hanem legyenek csak megdúsítva az intellektualitással. Meghát, itt ilyen körökbe nem szabad belemenni (okulva a magyar fijú rövid jellemzéséből): rátok zúdítom a bennem felgyülemlő „káros” és „fölösleges” salakanyagot.

- „Igen Laci, hogy is volt akkor a vacsora, mert azt még mindig nem fejezted be…” – Bocsi, most ABER!! Vacsi 6-tól, és utána piálás, leves, főétel és desszert. Automatikus, mit a szobarendrakás (esetenként): fel meg lepakolni. Néha mosoly, meg egy két mondat, de mivel nekem sajna még nincs saját klientúrám, ezért nem is érdekel különösebben, hogy ízlett-e. Komolyan leszarom, belesz.., meghát rá is. – Vagy egy-két köcsög: mindig a Fight club Tyler leveses sztorija jut eszembe. Csakhát itt, nincs hová elbújni. De idő sincs, mert a vacsi 6 és 9 között van, és előfordul, hogy a 120 150 esetleg majd 200 vendég kéz a kézben jön tápolni. Ez a csodás az egészben: mindenki egyszerre, mindenki mindent azonnal akar, és jól is akarják magukat érezni. Hát ilyenkor van egy kis fennakadás, de lehet kezelni: ilyenkor, mint Olaszországban a legszimpibb nőt kiszúrom, és neki kezdek el magyarázkodni (innentől az ő dolga az asztalnál ülő többi csillapítása.) ÉS MŰKÖDIK. – Néhány napja is kaptam bugyipénz, nem is keveset.

Hát az önostorlás kimarad, vagy csak nem merek szembenézni magammal: na egy picit…. Az elő héten eléggé féltek tőlem a vendéget, de már egyre vagibb vagyok. – jelzi, hogy izomlázam is szokott lenni, mert egyre több cuccot tudok kivinni (ez a lényeg, ne kelljen fölösleges köröket tenni, mert a fölösleges körökben is lenne hasznosabb teendő). – Hát azért még előfordul, hogy teszek esténként kb. 40 felesleges kört, de mán azé mégse 120-at. Jah, az első héten volt hogy idő előtt leszedtem az asztalt, még ettek volna, csak előre mentek, hogy szedjenek még tápot. Én butus :)) meg körbe sem néztek, csak „dolgoztam.” És láttátok volna az arcokat. :)))))))))))))))))))))))))))))) A meglepetés igencsak adott egy fülest nekem „jaj bocsánat, meg stb…” erre ők meg megszégyenülve, mert a „pincértől” lassabbak voltak, hogy az asztalukhoz érjenek: elmentek éhesen (na jó, féléhesen). – Bizony nagy a rohanás: Ki ér oda hamarabb volt az első hét jelszava, mostmár talán higgadtabb vagyok, elvégre nem a vendég elüldözése a cél (elég kellemetlen volt, de erre is fel kellett hívni a kollégának a figyelmet. De nem a lassú fiú volt az, mert akkor még mindig ilyen módon végezném „mesterségemet” a germanisztikát meg az újságírást).

A hótól csak egy cikibb dolog van: borotválkozni kell… - Néha elábrándozok azon, amikor 3 4 hétig sem láttam a „pengét” (természetesen elvből, mert egy bölcsész csak ne mán hogy izé…).

Kajakra vannak bulik is, de hát bukás: a főnökasszony mindig játékokat talál ki. Néhány napja pl. megkérdezte melyik ajtón jöttem be a kocsmába, mert az is van? (Kettő is van, és én a rosszabbikat választottam.) Bünti, mindenkinek kellett fizetni a Jägert. De szerencsére más is rossz ajtót választott, uh nem csak én buktam… Majd – nem is tudtam, a kisüveges Jäger alján van egy szám, és utána a megkérdeztek hogy magas, vagy alacsony? – és ekkor veszített még egyszer meg még egyszer, mert rossz számokat húztam, és… de szerencsére más is veszetett. De hát három kör bukás 6 személyre? Elég rosszul hangzik…

Na meg a helyi spanok, aki esténként nálunk rosszítják be magukat, oszt leokádják a műbőr kanapét, a kutyát (természetesen a sajátját). Másnap meg jönnek ebédelni, és cinkos mosollyal egymást figyeljük, és tudjuk, mit művelt a másik az éjszaka… Jön a színjáték, a jól szituált boltos arc, aki olyan szelíd, mint a bárány a kutyájával. Én meg az „elegáns” Herr Ober.

 

Életem első és legkitartóbb vállalkozásába kezdek: ígéretet teszek arra, és fogadom, hogy a következőktől minden nap bogbejegyzést fogok tenni, és megpróbáltatásaimról számot adok – remélem tudtában vagytok annak, hogy ez a kijelentés éltem legnagyobb hazugsága. – Ja volt több is, meg van is, de ez legyen most a legaktuálisabb amolyan ígéret.

 

A következőben nyilvánosságra fogom hozni, mi is történik velem a hó közepén, Ausztriában, ahol egy 4 csillagos hotel pincére vagyok. Na ismét egy hazugság, de be kell vallani, hogy már néha lehet rám is aggatni ez a jelzőt, vagy főnevet. – de azért nem vagyok ebben olyan biztos: egy a lényeg, hasonló feladatokat látok el mint a pincérek, csak nekem remeg a kezem, kb. 3-szor veszem fel a rendeléseket, és hát nézek ki a fejemből, és vigyort varázsolok az arcomra. A másokéra meg komorságot és szemöldökráncolást, ahogy közeledek az asztalhoz.

 

Fontos információk: a havat megvetem, gyűlölöm, rühellem, lenézem, és kiváltképp rettegek tőle. SŐT inkább menekülök, de hát ahol egy méter konstans magasságban áll ez a fehér vizes rettentően hideg izé, az elől nincs lehetőség bujkálni: sajnos mindig konfrontálódok vele. Egy biztos, ezt nem tudom megúszni, hogy bele kelljen lépni. És már kétszer el is estem, ami rettentően fájó volt a lelkemnek. Még ha bringával az aszfalton, mert az legalább vagi (mindenhol vér, és sérülések, fájások), de itt csak ez a hideg szar ragad rád – még oda is, amelyik oldaladra el sem estél. – Na ez tényleg rejtély, hogy hogy lehet ez???? Mindig mindenhol havas vagy…

 

Életemben eddig két nagy dilemmával kerültem szembe: amikor 19 éves koromban felültem egy távolsági buszra, és elindultam Németországba – amikor beindult a busz, akkor vetődött fel bennem néhány kérdés, de addig nem: mit művelek, és egy évig mit fogok csinálni, meg hogy mi lesz velem az ismeretlenben. Ez valóban nagy para volt nekem, mert hát fogalmam sem volt arról, hogy hogy is néznek ki a kölykök, és én bizony au-pair-nek mentem ki.

A következő dilemma most ért utol, néhány hete. A havat annyira visszataszítónak találom, hogy … És amikor felszálltam dec. 27-én a vonatra, majd jövök pincérkedni a Salzburg mellé, útközben láttam a havat, és rájöttem valamire (had ne részletezzem). Nos, itt a következő krízis. Ezt attól tartok, ne tudom megoldani soha. Pedig még síelni is meg akarnak tanítani ingyen: erre csak egy kedves mosoly volt a válaszom, és hogy majd egyszer szívesen (de minél jobban magam előtt van a kép: hideg kristályos vizes „latyak”, lejtő meg ismét hó, akkor csak a kongó ürességet, és merev ridegséget, RETTEGÉST érzek legbelül).

 

Arra is gondoltam már, hogy egy avartarkítót veszek, átalakítom, szerelek bele fűtőszálat, és a havat elolvasztom magam előtt. Na igen, egy méteres havat??? – nyugi, csak fikcionalizáltam, és nem „analizáltam” (Belga: BKV ellenőr – itt nem a „tudományos jelentést vegyétek figyelembe”).

 

De még mielőtt azt gondolná valaki, hogy nem éreztem itt jól magam, azt ki kell ábrándítani. Életemben kétszer éreztem önelégültséget, és boldogságot (többször is, itt a speciális estekről van szó) hogy eljutottam valahová „saját” erőből: Velencében, és itt. Komolyra fordítva a szavaimat, itt tényleg szép minden, és azt hiszem az egyetemi züllések után erre volt szükségem. Egy csendes faluban eltölteni néhány hónapot, és kicsit helyrerázni magam. – Be kell vallani, hogy lehet nincs mindenben igaza Bernhard mesternek Ausztriával kapcsolatban. BÁR azért elég sok gnómot láttam már, és vannak előítéletem is (ilyenek pl. a kereszt a szobámban, amit csak lustaságból nem veszek le a falról. – Meg ha valaki olvasta a Mestertől a Theatermacher-t, akkor azért sem akarom levenni – lehet célzattal van odarakva, hogy elrejtsen valami. Itt nem folytatom, mert azt fogjátok hinni, hogy „austrophob” )